Például képekben

Mi az a példakép? 

- Mindig egy 'rangban' felettünk álló személy, akire a foglalkozása vagy személyisége esetleg külső  tulajdonságai miatt hasonítani szeretnénk.

Minden ember életében van legalább egy személy, akire valaha is hasonlítani akar,ez többnyire a szülő, akikre egész gyerekkorunkban felnézünk és hasonlítani akarunk, mivel tőlük tanulunk  mindent, amink van- 6-7éves korig. Aztán ott vannak, az előző cikkben is említett mesehősök, akikre még fel tudunk nézni gyerekként, mert csupa igazságot és jóságot közvetítenek, elhitetve velünk és mindenki mással, hogy minden rendben van. A következőfázis a kamaszkor, amikor a sztárok az elsődleges példaképjelöltek, és itt kezdődnek a gondok...

 

Pro, hogy  miért legyen példaképünk: 

Minden gyerek,sőt felnőtt életében is megvan az a kérdés, hogy milyenné akarunk válni, mit akarunk kezdeni az életünkkel, és néhányan azt se tudjuk, hol kezdjük saját  magunk formálását. Útmutatásul szolgál, ha kiválasztunk személyeket a környezetünkből vagy akárhonnan a világból, akikre hasonlítani szeretnénk. Ettől kevésbé érezzük magunkat elveszettnek, és akár úgy is érezhetjük, hogy tartozunk ahhoz a személyhez, akire hasonlítani akarunk. 

Kontra:

A példaképet mindenki saját magának választja,és mivel az ember tévedhet, ezért van úgy, hogy rosszul sül el a dolog és a nem megfelelő célkitűzés az életünket teheti tönkre. Vagy fennáll annak a lehetősége, hogy túlzásokba esünk és nemcsak, hogy hasonlítani akarunk az illetőre, de teljesen azonosulni akarunk vele- ezeket az embereket hívjuk imitátornak. 

Persze én is átéltem, hogy milyen  a szüleimet példaképeimnek tekinteni,sőt még most is felnézek rájuk, egy időben arra a szakra is  akartam menni mint apum, mert megtetszett az ahogy dolgozik, de gyorsan felpofoztam magam és észrevettem, hogy én én vagyok és nem  ők. A mesehősökre is többnyire csak felnézni tudtam, nem azonosulni velük, mert egyszerű emberből nem lehet hős. Aztán ez a kamaszkori sztármizéria sem fogott meg túlzottan, nem akartam hasonlítani senkire,és évekbe telt,mire rájöttem, hogy én csak magam akarok lenni. De ehhez az kellett, hogy megtapasztaljam miben vagyok jó, miben rossz, mihez értek, mihez nem. Azt még mindig nem tudom, hogy mit fogok kezdeni magammal a továbbiakban, de az a lényeg, hogy egy körülbelüli életcélt már adtam magamnak, és ezt példakép nélkül értem el.

Én úgy vagyok vele, hogy nem  rossz dolog másokra hasonlítani, mert tényleg vannak emberek, akiket megéri példaképnek tekinteni, de attól még legyen mindenki önmaga, nem valami tömeg gyártott gépezet, aki beleolvad a kollektívába és ha meghal, senki nem fog emlékezni az ideál mögötti emberre, csak arra az ideálra aki lenni akart.

"Az embernek kell egy ágy ahhoz, hogy legyen életcélja. Ha az embernek nincsen ágya nem lehet életcélja"- nem komolyan venni:D

Egyszer volt... de van még?

Beszéljünk a mesékről!
   Rengeteg könyvben, nevelési útmutatóban lehet olvasni, hogy milyen fontosak a mesék a gyerekek fejlődésében. Én is még régen a Mazsola és Tádé mesével kezdtem, meg Süsüvel és hasonlókkal, aztán jött a kihagyhatatlan japán animációs csoda a Pokémon, Digimon, Yugioh ecetelá... Aztán fejlődött a technika, jött a kimondott mesecsatorna a Jetix- mostani Disney Chanel, a Minimax, Animax- régen A+. A technika   fejlődésével a mesék is fejlődtek, és egyre erőszakosabbá váltak, főleg a legújabb 3D-s alkotások. Mert az még korrekt, hogy én hulla fáradtan leülök a tv elé és nézem, és értem őket, de egy 6-8-10 éves gyereknek nem biztos hogy jót tesz, ha lövöldözős, vérontós, üldözős meséket néz.
   Én például kiskoromban nagyon féltem a magyar tévén leadott Mononoke Hime-től, mert tele volt véres állatokkal, és csatákkal. Most, a napokban újranéztem, és nem értettem, hogy mitől féltem gyerekként, hiszen mai ismereteimnek köszönhetően semmi kivetnivalót nem látok a történetében (kivéve a grafikáját, de az egy másik történet:) ). Aztán átgondoltam még egyszer, és rájöttem, hogy egy ilyen mese igen nagy károsodást okozhat a későbbiekben, de tehet azért jót is.
   Gondolom minden kisfiú/fiúsabb lányok még gyerekként találkoztak a Dragon Ball Z című japán animációs csodával- tele van csatákkal, meg kicsiknek néhol ijesztő lehet a grafikája egy-egy karakternek, VISZONT!  megtanít a barátság fontosságára, az egymás melletti kiállásra, és a saját magunkért folytatott harc fontosságára. ÉS pont ez a lényeg, hogy a mai meséknek csak jó a grafikájuk, de semmitmondóak! Nem tanítják a gyerekeket semmi fontosra, pusztán "szórakoztató" hogy lövik egymást kigyúrtra animált karakterek, de ennél több tartalmat vagy netán történetet a többségüknek nem voltak képesek adni.
   Kislányoknak meg ott van a barbi meg az összes ilyen rózsaszín felhőben lebegő régi Grimm történet és hasonlók. Ezek a lányoknak készített történetek általában a szerelemről szólnak, nem is igazán tanítanak semmire, de a kicsik kedvelik az efféléket, sőt egy-egy erősebb személyiségű karakter akár a példaképükké válhat, így már nem is tűnik olyan értelmetlennek az egész.
Épp a minap tévedtem fel egy kisgyerekeknek készült mesecsatornára és majdhogynem elborzadtam egy-egy "gyöngyszem" láttán. Például eléggé sokkolt, hogy a Kis Herceget képes volt valami elvetemült 3D-ben megvalósítani. 
- És ezzel, most nem az összes újonnan készült animációs filmet, mesesorozatot akarom megszólni, mert tény, hogy vannak köztük jók is, és nem titkolom, én magam is bele-bele nézek gyerekeknek szánt mesékbe, pontosan ezért tudok róluk ilyen átfogó véleményt alkotni. És igen, a mesék fejlődése lehet ettől eltekintve jó irányú is, pl: egyre több olyannal is találkozom, ami a barátságról meg hasonló mesék által közvetített alapértékről és erkölcsi normáról szól, mint a régi jó (többnyire magyar) meséink. Annak meg külön örülök, hogy ötletek hiányában visszajött néhány régi nagy kedvenc is a magyar tévére, így nemcsak az idősebb korosztály nosztalgiázhat, de a fiatalok is megismerhetik azt a csodát, amit a régi jó mesék adtak nekünk kiskorunkban.   


   És van egy csatorna, amit csak bizonyos szolgáltatóknál érhetünk el: a Boomerang, ahol a régi amerikai meséket még megtekinthetjük a Scooby Dooootól kezdve Tom & Jerryn keresztül, Frédi és Béni-ig- aminek történetesen a magyar szinkronját Amerika megvásárolta. Azok voltak az igazi klasszikusok, bár amerikaiak, de a magyar tévé is sugározta őket. Ezeknek a meséknek, bár nem volt sok értelmük, de a szórakoztatás volt a céljuk, nem az erkölcsi mondanivaló, mint pl a magyar bábmeséknek, népmeséknek. Ebből is látszik az éles kontraszt a két ország közt, nemcsak mesetechnikai fejlődés, de tartalmi, nevelési szempontból is. 
   Minden csatorna közül a legelvetemültebb a Cartoon Network, ami szerintem egyáltalán nem  gyerekeknek való, sőt talán az idősebb korosztálynak sem, maximum az elvetemültebb részének! Azt elmebeteg sorozataival, mint a Kalandra fel és a többi, inkább a felsőbb korosztályokat, tinédzsereket céloz meg, hogy a Totál dráma szigetről ne is beszéljünk...
Summa summarum :ki kell válogatni, hogy mit engedünk nézni a gyerekeknek! 

// Nekem anno alig engedtek tévét nézni, csak hétvégenként, és semmivel nem lettem kevesebb, mint azok, akik órákat ültek gyerekként a tévé előtt. //

Wordwide system error!

A világegyetem működésének felkutatására rengeteg tudós vállalkozott már, mégse sikerült még kiderítenünk mindent. És szerintem nem is fogunk. Világegyetemünk túl összetett, és hatalmas, hogy az egyszerű emberi létforma egyáltalán fel tudja azt fogni.

Gondoljunk csak bele: vannak emberek akik az életüket a kutatásnak, tanulásnak szentelik, mégsem jutnak előre, talán csak egy hangyányi lépést, de mindenesetre meghalnak, mielőtt bármi világrengetőt kiderítenének. Egyszerűen túl rövid az emberi élet! De ne akarjunk a várható élettartamunknál tovább élni, hiszen az örök életbe még a legokosabb ember is belebolondulna. És nem csak az időhiány az oka a "tudatlanságunknak". Vegyük egy atomfizikus agykapacitását példának: gyerekként, mindannyian egy szintről kezdünk, fejlődésünk során kialakul az agyunk "teherbírása", (ami mindenkinek más), majd tanulmányaink során elkezdünk "szakosodni". És ezt nem szó szerint kell érteni: az ember gondolkodása felvesz egy saját ritmust, egy logikai menetet, egy kombinációt, amit sablonként használ a gondolkodása során, bármilyen mélyrehatóan is kell gondolkoznia egy témáról, ez az alap mindig ugyanaz. Ezt az alapot egy atomfizikus esetében, tegyük fel egy számítás logikai menete adja meg. Csak a saját területén mozog a munkájában, ezt lassan átülteti a magánéletébe is, és végül a kör bezárul! Kapunk egy adott logikai menetre "szakosodott" gondolkodásmódot, ami nem bír többet, mint, amit a saját kapacitás és logikai menete megenged neki. Pontosan az emberi gondolkodás határai, a forradalmian új szemszög és a "teljes kép látásának" hiánya miatt nem érthetünk meg a világon mindent. Az emberi elme egy mesterien megalkotott számítógép, amit életünk során úgy programozunk ahogy akarunk és sajnos akaratunkon kívül is végez magán bizonyos beállításokat.

De ha veszünk egy tiszta elmét, tegyük fel, egy gyerekét. A gyerekkorban alkotott program sokkalt több ideig fut és alkalmazható, mint egy felnőtt korban végzett módosítás (pont ezért jobb az embert gyerekkorban formálni, mert az "üres adattár" még sokkal fogékonyabb, mint a harmadig teli). Állítólag egy 2-4 éves korban a legnagyobb az agy kapacitása. Ki tudja, talán egy négyéves zseni még egyszer megfejti a világ működését!
Ha a jövőbe tekintünk, a japánok által jósolt kiberagyak, művégtagok, és csúcsmodern gépek világába, még az is lehetséges, hogy rájönnek a világ kezdetére, esetleg a végét is megjósolják. Az biztos, hogy a teljes összképre az emberi lény soha nem kap majd betekintést!