Például képekben

Mi az a példakép? 

- Mindig egy 'rangban' felettünk álló személy, akire a foglalkozása vagy személyisége esetleg külső  tulajdonságai miatt hasonítani szeretnénk.

Minden ember életében van legalább egy személy, akire valaha is hasonlítani akar,ez többnyire a szülő, akikre egész gyerekkorunkban felnézünk és hasonlítani akarunk, mivel tőlük tanulunk  mindent, amink van- 6-7éves korig. Aztán ott vannak, az előző cikkben is említett mesehősök, akikre még fel tudunk nézni gyerekként, mert csupa igazságot és jóságot közvetítenek, elhitetve velünk és mindenki mással, hogy minden rendben van. A következőfázis a kamaszkor, amikor a sztárok az elsődleges példaképjelöltek, és itt kezdődnek a gondok...

 

Pro, hogy  miért legyen példaképünk: 

Minden gyerek,sőt felnőtt életében is megvan az a kérdés, hogy milyenné akarunk válni, mit akarunk kezdeni az életünkkel, és néhányan azt se tudjuk, hol kezdjük saját  magunk formálását. Útmutatásul szolgál, ha kiválasztunk személyeket a környezetünkből vagy akárhonnan a világból, akikre hasonlítani szeretnénk. Ettől kevésbé érezzük magunkat elveszettnek, és akár úgy is érezhetjük, hogy tartozunk ahhoz a személyhez, akire hasonlítani akarunk. 

Kontra:

A példaképet mindenki saját magának választja,és mivel az ember tévedhet, ezért van úgy, hogy rosszul sül el a dolog és a nem megfelelő célkitűzés az életünket teheti tönkre. Vagy fennáll annak a lehetősége, hogy túlzásokba esünk és nemcsak, hogy hasonlítani akarunk az illetőre, de teljesen azonosulni akarunk vele- ezeket az embereket hívjuk imitátornak. 

Persze én is átéltem, hogy milyen  a szüleimet példaképeimnek tekinteni,sőt még most is felnézek rájuk, egy időben arra a szakra is  akartam menni mint apum, mert megtetszett az ahogy dolgozik, de gyorsan felpofoztam magam és észrevettem, hogy én én vagyok és nem  ők. A mesehősökre is többnyire csak felnézni tudtam, nem azonosulni velük, mert egyszerű emberből nem lehet hős. Aztán ez a kamaszkori sztármizéria sem fogott meg túlzottan, nem akartam hasonlítani senkire,és évekbe telt,mire rájöttem, hogy én csak magam akarok lenni. De ehhez az kellett, hogy megtapasztaljam miben vagyok jó, miben rossz, mihez értek, mihez nem. Azt még mindig nem tudom, hogy mit fogok kezdeni magammal a továbbiakban, de az a lényeg, hogy egy körülbelüli életcélt már adtam magamnak, és ezt példakép nélkül értem el.

Én úgy vagyok vele, hogy nem  rossz dolog másokra hasonlítani, mert tényleg vannak emberek, akiket megéri példaképnek tekinteni, de attól még legyen mindenki önmaga, nem valami tömeg gyártott gépezet, aki beleolvad a kollektívába és ha meghal, senki nem fog emlékezni az ideál mögötti emberre, csak arra az ideálra aki lenni akart.

"Az embernek kell egy ágy ahhoz, hogy legyen életcélja. Ha az embernek nincsen ágya nem lehet életcélja"- nem komolyan venni:D

Egyszer volt... de van még?

Beszéljünk a mesékről!
   Rengeteg könyvben, nevelési útmutatóban lehet olvasni, hogy milyen fontosak a mesék a gyerekek fejlődésében. Én is még régen a Mazsola és Tádé mesével kezdtem, meg Süsüvel és hasonlókkal, aztán jött a kihagyhatatlan japán animációs csoda a Pokémon, Digimon, Yugioh ecetelá... Aztán fejlődött a technika, jött a kimondott mesecsatorna a Jetix- mostani Disney Chanel, a Minimax, Animax- régen A+. A technika   fejlődésével a mesék is fejlődtek, és egyre erőszakosabbá váltak, főleg a legújabb 3D-s alkotások. Mert az még korrekt, hogy én hulla fáradtan leülök a tv elé és nézem, és értem őket, de egy 6-8-10 éves gyereknek nem biztos hogy jót tesz, ha lövöldözős, vérontós, üldözős meséket néz.
   Én például kiskoromban nagyon féltem a magyar tévén leadott Mononoke Hime-től, mert tele volt véres állatokkal, és csatákkal. Most, a napokban újranéztem, és nem értettem, hogy mitől féltem gyerekként, hiszen mai ismereteimnek köszönhetően semmi kivetnivalót nem látok a történetében (kivéve a grafikáját, de az egy másik történet:) ). Aztán átgondoltam még egyszer, és rájöttem, hogy egy ilyen mese igen nagy károsodást okozhat a későbbiekben, de tehet azért jót is.
   Gondolom minden kisfiú/fiúsabb lányok még gyerekként találkoztak a Dragon Ball Z című japán animációs csodával- tele van csatákkal, meg kicsiknek néhol ijesztő lehet a grafikája egy-egy karakternek, VISZONT!  megtanít a barátság fontosságára, az egymás melletti kiállásra, és a saját magunkért folytatott harc fontosságára. ÉS pont ez a lényeg, hogy a mai meséknek csak jó a grafikájuk, de semmitmondóak! Nem tanítják a gyerekeket semmi fontosra, pusztán "szórakoztató" hogy lövik egymást kigyúrtra animált karakterek, de ennél több tartalmat vagy netán történetet a többségüknek nem voltak képesek adni.
   Kislányoknak meg ott van a barbi meg az összes ilyen rózsaszín felhőben lebegő régi Grimm történet és hasonlók. Ezek a lányoknak készített történetek általában a szerelemről szólnak, nem is igazán tanítanak semmire, de a kicsik kedvelik az efféléket, sőt egy-egy erősebb személyiségű karakter akár a példaképükké válhat, így már nem is tűnik olyan értelmetlennek az egész.
Épp a minap tévedtem fel egy kisgyerekeknek készült mesecsatornára és majdhogynem elborzadtam egy-egy "gyöngyszem" láttán. Például eléggé sokkolt, hogy a Kis Herceget képes volt valami elvetemült 3D-ben megvalósítani. 
- És ezzel, most nem az összes újonnan készült animációs filmet, mesesorozatot akarom megszólni, mert tény, hogy vannak köztük jók is, és nem titkolom, én magam is bele-bele nézek gyerekeknek szánt mesékbe, pontosan ezért tudok róluk ilyen átfogó véleményt alkotni. És igen, a mesék fejlődése lehet ettől eltekintve jó irányú is, pl: egyre több olyannal is találkozom, ami a barátságról meg hasonló mesék által közvetített alapértékről és erkölcsi normáról szól, mint a régi jó (többnyire magyar) meséink. Annak meg külön örülök, hogy ötletek hiányában visszajött néhány régi nagy kedvenc is a magyar tévére, így nemcsak az idősebb korosztály nosztalgiázhat, de a fiatalok is megismerhetik azt a csodát, amit a régi jó mesék adtak nekünk kiskorunkban.   


   És van egy csatorna, amit csak bizonyos szolgáltatóknál érhetünk el: a Boomerang, ahol a régi amerikai meséket még megtekinthetjük a Scooby Dooootól kezdve Tom & Jerryn keresztül, Frédi és Béni-ig- aminek történetesen a magyar szinkronját Amerika megvásárolta. Azok voltak az igazi klasszikusok, bár amerikaiak, de a magyar tévé is sugározta őket. Ezeknek a meséknek, bár nem volt sok értelmük, de a szórakoztatás volt a céljuk, nem az erkölcsi mondanivaló, mint pl a magyar bábmeséknek, népmeséknek. Ebből is látszik az éles kontraszt a két ország közt, nemcsak mesetechnikai fejlődés, de tartalmi, nevelési szempontból is. 
   Minden csatorna közül a legelvetemültebb a Cartoon Network, ami szerintem egyáltalán nem  gyerekeknek való, sőt talán az idősebb korosztálynak sem, maximum az elvetemültebb részének! Azt elmebeteg sorozataival, mint a Kalandra fel és a többi, inkább a felsőbb korosztályokat, tinédzsereket céloz meg, hogy a Totál dráma szigetről ne is beszéljünk...
Summa summarum :ki kell válogatni, hogy mit engedünk nézni a gyerekeknek! 

// Nekem anno alig engedtek tévét nézni, csak hétvégenként, és semmivel nem lettem kevesebb, mint azok, akik órákat ültek gyerekként a tévé előtt. //

Wordwide system error!

A világegyetem működésének felkutatására rengeteg tudós vállalkozott már, mégse sikerült még kiderítenünk mindent. És szerintem nem is fogunk. Világegyetemünk túl összetett, és hatalmas, hogy az egyszerű emberi létforma egyáltalán fel tudja azt fogni.

Gondoljunk csak bele: vannak emberek akik az életüket a kutatásnak, tanulásnak szentelik, mégsem jutnak előre, talán csak egy hangyányi lépést, de mindenesetre meghalnak, mielőtt bármi világrengetőt kiderítenének. Egyszerűen túl rövid az emberi élet! De ne akarjunk a várható élettartamunknál tovább élni, hiszen az örök életbe még a legokosabb ember is belebolondulna. És nem csak az időhiány az oka a "tudatlanságunknak". Vegyük egy atomfizikus agykapacitását példának: gyerekként, mindannyian egy szintről kezdünk, fejlődésünk során kialakul az agyunk "teherbírása", (ami mindenkinek más), majd tanulmányaink során elkezdünk "szakosodni". És ezt nem szó szerint kell érteni: az ember gondolkodása felvesz egy saját ritmust, egy logikai menetet, egy kombinációt, amit sablonként használ a gondolkodása során, bármilyen mélyrehatóan is kell gondolkoznia egy témáról, ez az alap mindig ugyanaz. Ezt az alapot egy atomfizikus esetében, tegyük fel egy számítás logikai menete adja meg. Csak a saját területén mozog a munkájában, ezt lassan átülteti a magánéletébe is, és végül a kör bezárul! Kapunk egy adott logikai menetre "szakosodott" gondolkodásmódot, ami nem bír többet, mint, amit a saját kapacitás és logikai menete megenged neki. Pontosan az emberi gondolkodás határai, a forradalmian új szemszög és a "teljes kép látásának" hiánya miatt nem érthetünk meg a világon mindent. Az emberi elme egy mesterien megalkotott számítógép, amit életünk során úgy programozunk ahogy akarunk és sajnos akaratunkon kívül is végez magán bizonyos beállításokat.

De ha veszünk egy tiszta elmét, tegyük fel, egy gyerekét. A gyerekkorban alkotott program sokkalt több ideig fut és alkalmazható, mint egy felnőtt korban végzett módosítás (pont ezért jobb az embert gyerekkorban formálni, mert az "üres adattár" még sokkal fogékonyabb, mint a harmadig teli). Állítólag egy 2-4 éves korban a legnagyobb az agy kapacitása. Ki tudja, talán egy négyéves zseni még egyszer megfejti a világ működését!
Ha a jövőbe tekintünk, a japánok által jósolt kiberagyak, művégtagok, és csúcsmodern gépek világába, még az is lehetséges, hogy rájönnek a világ kezdetére, esetleg a végét is megjósolják. Az biztos, hogy a teljes összképre az emberi lény soha nem kap majd betekintést!

Egy tipp tanuláshoz/munkához

Neház a tanulás? orvosoljuk. Nekem ez vált be:

Néha kell a tömeg által képzett alapzaj is, hogy elterelje a figyelmemet. Tudom, általában, ha dolgozik az ember valamin vagy tanul, ahhoz teljes koncentráció szükségeltetik. Csak szükségeltetne! Eleinte én is azt hittem, hogyha odafigyelek arra, amit csinálok, akkor jobban a fejemben marad, de nem. Ha a tudatom cikázik, de közben információt áramoltatok befelé, akkor azt néha nem fogom fel, vagy csak töredékeiben, viszont, ha szabad gépiesen fogalmaznom, az adott információ egyenesen a háttértárba áramlik, kikerülve a tudatot. És a tudat alatt tárolt információ sokkal jobban megmarad, mint amit tudatosan tárolunk. A tudat túl sok mindennel foglalkozik, és ha egyszerre több program fut, akkor akár véletlenül is, de bezárhatunk egyet-kettőt, ami épp nem aktuális, így elveszítve a futtatás alatt feldolgozott adatok nagy részét. Oké ezt a kockanyelvet megint csak le kell fordítanom: ha sok mindennel foglalkozunk egyszerre, akkor háttérbe kerülnek bizonyos információk. Például megtanulunk egy anyagot egy ZH-ra,és nagyon koncentráltan foglalkozunk a dolgok felfogásával. Ez nem feltétlenül jó/hasznos, mert az oké, hogy abban a pillanatban felfogjuk, de utána még ezernyi döntést kell meghoznunk és mivel az agy éjjel-nappal dolgozik, nem biztos, hogy az egy hete tudatosan feldolgozott információ úgy megmarad, mint ahogy egy hete még megértettük. Ezért jó az alapzaj, a zene, mert így lehet, hogy nem figyelek oda görcsösen, viszont megjegyzek mindent anélkül, hogy fejfájást okoznék magamnak. Persze ez az elmélet, hogy tudat alatt tanulunk, meg az a gépes hasonlat nem feltétlenül igaz mindenkire, de ha a túlzott odafigyeléssel való tanulás nem válik be, ezt bátran lehet alkalmazni.    

http://www.youtube.com/watch?v=EMdnAC_ELRg

előző héten hétvégén befejeztem az összeset, ma este még Balassi és Janus vár feldolgozásra.

eheti munka: vers és novellaírás, de a nyomtató technikai hibája miatt az elektronikus formát nem sikerült papírra vetni ....

Portfólió

1.hét- reneszánsz- szövegvágás és Petrarca fele

Old school - régen és most

Ennek a témának a feldolgozására egy film indított, a címe: Rockhajó. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a 60-70-es évek zenéit, vagy csak egy jót akar röhögni.  

Dióhéjban: 1966-ban játszódik a történet, az Északi-tengeren horgonyzó kalózrádió legénységének életét mutatja be,  abban az időben, mikor Britanniában a BBC mindössze kétórányi rockot játszott le hetente, és a magát túl sokra tartó 'arisztokrata' réteg gyűlölte a műfajt, úgy vélték, rockot hallgatni erkölcstelen. 

/Íme, egy kis ízelítő az érdeklődőknek: http://indavideo.hu/video/Rockhajo_-_feliratos_trailer /
És megemlíthetem akkor a The Runaways- c. filmet is, ami a stílus kedvelőinek tetszhet. 

Régről beszélünk, de ha jobban belegondolunk, 30-40 év nem tekinthető annyira régnek.

 A kor divata pedig nagy ütemben kezd visszajönni: a hippiminták, tüdőnadrágok, és minden ruhadarab, amit szüleink hordtak újra éli fénykorát.

http://www.youtube.com/watch?v=QK8mJJJvaes

Én, személy szerint szívesebben hallgatok ebből az időből is zenéket, mint a mai mosógépzenéket. Az alternatív, old-school pop zenei stílusokat is észrevehetjük újraéledni, bár ez nem igazán az én stílusom. 

http://www.youtube.com/watch?v=b8BIxvtdlWA

 Miért éled minden újra?

Az emberek egyszerűen alig tudnak újat kitalálni. Még próbálkoznak de egy új stílus létrehozni szinte lehetetlen, mert ahány ember, annyi gondolkodás, és sok stílus nagyon hasonlít egymásra. Újat alkotni nehezebb, mint gondolnánk, viszont a régi, de jó dolgok maradandóak és örök életűek. Mint például a legjobb zenék Rolling Stonestól, The Beatlestől, és még sorolhatnám. Ha ezeket hallgatjuk, miközben szüleink divatjamúlt ruháiban egy fésűbe énekelve parádézunk otthon a tükör előtt, az egy kicsit olyan, mintha az ő gyerekkorukat élnénk újra. Ilyenkor elgondolkozom, hogy jó korba születtem e... 
Lehet, jobb lett volna 1890-ben, mondjuk Londonban vagy 1920-ban Párizsban, esetleg a 70-es években itthon? Ki tudja. Most itt vagyok, és ezt a kort kell túlélnem. Vágyakozni viszont szabad:)
Ti hol élnétek szívesen és mikor?

Gólya?-Gója?- Inkább gilice....

A magyar tipikusan az a nyelv, amilyenhez hasonlót nem nagyon találunk a világon. Nyelvünket sok külföldi behatás érte, főleg angol, de a nyelvtana és főként helyesírása nem változik. Más nyelvekhez viszonyítva nyelvtanilag igen nehéz, a legnehezebb, ugyanis annyi szabály van, hogy az átlag ember, még a felnőttek is elfelejtenek belőle ezt-azt.

Fontos-e a helyesírás?
Igen: a nyelvünk, a kultúránk gerince. Büszkének kell lennünk rá!
Ettől eltekintve, nem hiszem hogy sok olyan magyar ember van, akinek nem okozott volna soha életében fejfájást a j/ly-betűk helyesírása, vagy az egybe/különírás szabályai. A nyelvtan nehezíti életünket, de mindettől el kell tekintenünk, mert az anyanyelvünkről van szó. (Nem szeretni viszont igenis lehet...)

Nem sok olyan nyelvet találunk a világon, amelyiknek ilyen nehéz lenne a nyelvtana. Az angol például sokkalta könnyebb, sőt még a spanyol, japán vagy az arab sem nehezebb, mint a mi nyelvtanunk./ A kijelentés utána olvasáson és külföldiekkel való beszélgetéseken alapul./ Ez a nehézség teszi különlegessé, egyúttal idegesítővé is. Őszintén szólva, a diákok nagy százaléka utálja a nyelvtant, mert a ritkán használt szavak helyes leírása néha komolyabb odafigyelést igényel, ezzel lassítva a munkánkat.
Mindent összevetve kettős érzelmeket táplálok a nyelvtanunk iránt, de továbbra is büszkén használom, és hirdetem, hogy az enyém!

Kritika a Rózsa neve című filmről

Korhűen ábrázolták benne az akkori életszínvonalat, a vallási normákat is. A gyilkosságok adtak neki egy krimi jelleget, de alapjaiban véve maradt a drámai vonalnál. Nem az a tipikus hollywoodi cukormáz, vagy fiktív történelmi film- olyan értelemben fiktív, mint például a western filmek, ahol mindig van egy fehér kalapos hős, aki legyőzi a sok fekete kalapost, megkapja a nőt, mindeközben whiskyt vedel és egy szalmaszál lóg ki a szájából.

Baskervill Vilmos eléggé kiugró egyén az egész keresztény közösségben. Részint azért, mert nem veszi annyira szigorúan, például a nevetés szabályát (bár ez az ő rendében megengedett, de itt nem nézik jó szemmel), másrészt pedig azért, mert tudósok könyveit olvasta, és ezt az egyház nem viseli el. A tudomány és a vallás ebben a korban két összeférhetetlen(-nek tűnő) dolognak számított, mert mindkettő túl éles ellentmondásban volt a másikkal( holott buzgón másolták a tudományos könyveket). Vilmosnak megvolt az a tipikus "Sherlock" jellege, és aki ismeri az eredeti novellákat Sir A.C. Doyle-tól, annak szemet szúr a Baskervill név (A sátán kutyája c. kötetből a gróf neve). Mindemellett az is vicces párhuzam a  detektívsztori és e-között, hogy Atson (a fiatal gyerek, aki kísérte) a magyar szinkronnak és a kissé recsegős hangminőségnek köszönhetően Watson-nak hallatszott. 

Maga a történet jól fel volt építve, a végére mindenre szépen magyarázatot is kaptunk, bár nem volt nehéz kitalálni a végkifejletet, és egyértelmű volt a "papírgyilkos" kiléte is. Mai racionálisabb felfogással, sőt még talán akkor is, kicsit túlzásnak érzem, hogy ilyen drasztikus eszközökkel akarta az elkövető megvédeni a vallását.

Ha pontra kéne értékelni akkor 10/5. Nem azért mert összességében a történet nem volt jó, egyszerűen nem az én műfajom.

A bűn bűvköre

A középkornak elég erős képe volt a bűn és bűnhődés fogalmáról, mindenki üdvözülni akart, ezért kínozták magukat, mert azt hitték, hogy a földi élet semmiség, de meghatározza mi lesz tovább.
Dante bugyrokra osztotta a poklot a bűnök súlyossága szerint (saját erkölcsi elvei szerint). Ez néhány ősi okkult vallás szerint és talán még a kereszténység szerint is helytálló.
Mai napig maradt egy elég nagy keresztény réteg a világon, akiknek még mindig a 10 parancsolat adja meg a bűn alapfogalmát, de a mai átlag ember számára (aki lehet keresztény, de más vallású is, akár egyik követője sem) a bűn csak a tényleg súlyos és/vagy törvény által elítélt dolgokat jelent. A média is egyre inkább azt sugározza, hogy az erkölcstelenség nem bűn és a testi élvezetek, drogok, ilyesmik nem számítanak kimondottan bűnöknek. A mai kor embere lazán veszi az életet, néha túl lazán is- ahogy a carpe diemet is túlértelmezték egyesek, persze ez az opció nem végződhet jól.

Részemről hogy áll a bűn-bűnhődés dolog?
Őszintén nem tudom... A keresztény nevelésnek köszönhetően van fogalmam a 10 parancsolat tartalmáról, és a ne ölj, ne lopj, és ilyen súlyosabb vétségekkel egyet is értek. A -Ne hazudj! talán manapság a leglazábban értelmezett parancsolat. Sőt! Ha belegondolunk hazugságokra épült az egész emberi társadalom: a politika, a reklámok és még sorolhatnám mennyi helyen befolyásol minket az  emberek hazugsága.

Az, hogy az embert mi köti össze a bűneivel elég egyértelmű számomra. Az ember nem létezhet bűn nélkül és fordítva. Ha nem lennénk bűnösök, nem lennénk emberek. Már egy korábbi cikkemben is taglaltam ezt a témát, hogy miért lettünk olyanok, amilyenek.
 A szabályok egy rendszer működéséért felelősek, hogy betartjuk e őket, vagy sem, az már személyfüggő. Én most a törvényekre értem, de ha úgy vesszük a 10 parancsolat a kereszténység rendszerének törvényei. Ők is kialakították ezt a feltételekhez kötött túlvilági élet dolgot, ami lényegében ugyan úgy működik, mint a törvények az országokban.

Lényeg, ami lényeg, hogy az ember általánosan négy rendszer szabályait követi, hogy milyen bűnöket ne kövessen el:
- a saját erkölcsi normáit
- a józan eszét
- az állam által meghatározott törvényeket
- vallását ( ha van).

Mindenkinek mind a négy dolog változó, de az biztos, hogy a középkor óta 360°-os fordulatot vett a vallások követése az átlagember részéről.

Tanulás, és más zöldségfajták

  A tanulásnak milliónyi módját ismerjük, de mégis mik a leghatékonyabb módszerek? Ez tökéletesen személyfüggő! Nincs tökéletesen bevált módszer, ami mindenkinek beválhat (kivéve a scifi elmélet, miszerint a jövőben bármilyen információt feltölthetünk kiberagyunkra, de ez még fejlesztés alatt van).

  Hogyan alakítsunk ki saját tanulási módszert? 
Személy szerint azt javaslom, ha minden kötél szakad és már végképp nem bírunk tanulni, olvassuk végig az interneten pszichológusok és diákok által felpötyögött módszereket, és próbáljuk sorra a szimpatikusabbakat. 

Most én is felsorolok néhányat, de előbb ismertetem az információáramlás emberi szervezeten történő áthaladásának 'művészetét'. 
Minden ember folyamatosan rögzíti a körülötte zajló világot és az által hordozott információkat. Hangi inf. 20%os megjegyzési arány, képi 60% (megjegyzés: ha nézzük mit írnak a táblára/mi mit írtunk a füzetbe és halljuk, mit magyaráz a tanár, akár különösebb odafigyelés nélkül összeszedhetünk egy 4est). 
Az információk rögzítését segítik:
- Tapasztalat: pl úszni is úgy tanul meg az ember, ha előbb beugrik a mély vízbe, vagy a matekot is úgy értjük meg leginkább, ha példákat oldunk meg.- akár 40%al növelheti a rögzítés képességét!
- Színek: ha egy nagyon bonyolult ábra színes, és minden ablakhoz különböző színek társulnak, könnyebben átlátjuk, mintha ugyanaz az ábra egy fehér papírra lenne írva (lásd: történelem könyv társadalmi rétegek ábrázolása)- 60%ról akár 70/75%-ra is növelhet.
- Ritmus: egy zeneszöveget 3 hallgatás után tökéletesen meg lehet jegyezni a rímei és dallama miatt, holott egy Newton törvényt akár fél órába is telhet megjegyezni. 
>A zene fontos tényezője lehet a tanulásban, ha egy számot végtelenítünk, és tanulás közben végig csak azt hallgatjuk, agyunk csodálatos képességei révén, könnyedén asszociálhatunk egy dallamról akár egy egész anyagrészre!<
Nem tudom kinek működik ez a módszer és kinek nem, de pár százalékot az átlag kamaszoknál ez is javít az információtárolás képességén. :)

Egy felmérésben 4 órán a diákok által alkalmazott állapotot vizsgáltak:
- fészbúk a pad alatt
- álmodozás, távolba meredő üveges tekintettel
- firkálás
-görcsös jegyzetelés és összpontosított figyelem  
A felmérés végeredményét nem mondom el, de szavazást szeretnék indítani, hogy Szerintetek melyik állapot a legalkalmasabb és leghatékonyabb az óra anyagának rögzítésére- vagy melyik segít legalább egy kicsit is az információk feldolgozásában.
Ha indokolni szeretnének véleményeteket azt alant, hozzászólás formájában megtehetitek.

*A százalékok csak körülbelüli, de alátámasztott értékek.

Fordítsuk le hétköznapi szituációra. Az apa szigorú büntetése mennyire oldja meg a testvérféltékenységből akadó konfliktusokat, bajokat?

 A szülők családonként másképp nevelik gyerekeiket. A neveltetést nem csak a család szituációja, hanem az (jelen esetben) apa személye is nagyban befolyásolja. A családon belüli erőszak mára már sajnos általános problémává vált, sok ezek közül egyre gyakrabban a gyerekek hibájából/ erőszakosságából adódik. A gyerekekből természetesen nem lesz egyről a kettőre gyilkos, és NEM MINDENKIBŐL lehet gyilkos- ezt a dolgot általában kisgyerekkori traumák, az emberrel született elmebaj, esetlegesen a szülők rossz nevelésétől (főleg ettől) fordul az ember a rossz irányba.
  Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy a szülői szigor feltétlenül egy kegyetlen rossz dolog, hanem azt, hogy bizonyos mértékig szükséges is! Amíg a gyerekek fejlődő szervezetek, az apa tudja terelgetni őket a helyesnek vélt út felé- ez kamaszoknál is működhet, annak ellenére, hogy aránylag kifejlődött már a saját önérzetük, viszont esetleges radikálisabb módszerekkel /értsd.: nyomósabb, szélsőséges példákat felsorakoztató érvekkel/ megoldható.

Hogy hogy kapcsolódik mindez ehhez a történethez?

Egyszerűen- minden pszichológiai/kriminálpszichológiai szöveg, amiket az imént felsoroltam a szülő-gyerek kapcsolat alapjait taglalta szűkszavúan. Mindezek igen fontos tényezők, ha arra akarunk rátérni, hogy az apa - jelen esetben Isten- szigorú büntetéssel igyekszik megoldani fiai "konfliktusát". Káin lehet, hogy nem is tehet a gyilkosságról? Lehet, hogy elmebeteg volt? Lehet, hogy 'bűnös' szülei  neveltetése volt a kiváltó ok? Nem tudhatjuk biztosan, mert ez végtére is csak egy példabeszéd. A mai pszichológia ismeretekkel rendelkezve, ha például felsorakoztatnánk az egész családot, mint tanúkat a bíróságon, valószínűleg kibuknának rajtuk a túláradó érzelmeik, mert mégiscsak egy testvérgyilkosságról van szó. De az apa -Isten- büntetése nem hiszem, hogy bármit is megoldana. Valószínűsíthető több indok is, például 'felsőbbrendűségét' jelzi fia felé ilyen módon, vagy esetleg bűnbánatra akarja sarkallni. Emberi apaként az sem oldana meg semmit, ha jól megpofozná a gyereket. A bűnös legnagyobb büntetése, hogy nem vetjük szemére a vétkét. Ha ráhagyjuk a dolgot, akkor belülről emészti a bűnbánat (Isten is hagyja ezt), de mégis valamelyest érezteti vele a bűnét.    

A semmittevés súlyosabb, mint akár a hibák/bűnök felsorolása- az érdektelenség és megbocsájtás pedig a legélesebb penge, mellyel sújthatjuk a bűnösöket!

Vízió

Igazságos- e vajon az Úr? Néha igen, néha nem. Főleg nem, de ettől eltekintve még hiszünk benne.

Félreértés ne essék, engem is kereszténynek neveltek, még bérmálkoztam is, de ahogy felnő az ember fia, és öntudatra ébred – pontosabban eljut abba a korba, ahol már nehezen alakítható a személyisége- akkor felmerülnek benne kérdések mindennel kapcsolatban. És hogy jön ahhoz az egyszerű emberi létforma, hogy megkérdőjelezzen egy isteni felsőbb hatalmat, szembeszállva mindennel, amire egész életében nevelték?

Nos, ilyen egyszerűen.

Javaslom, járjuk körbe a vallás/ok témakörét, ízlelgessük, emésztgessük, majd köpjük ki és vonjunk le minden lehetséges következtetést.

Első sorban tekintsünk vissza az egyistenhit eredetére (aki tanult történelemből előnyben van). A Jahve kultusz, amit a zsidók annak idején kialakítottak pusztán egy több istenhitből átalakult dolog, ráadásul Jahve a mennydörgés istene volt. Íme, a magyarázat miért nem mindig igazságos Isten- mivel egy egyszerű természeti erőre vezethető vissza. Katasztrófákat okoz, mindemellett erdőket növeszt.  

Munka, robotolás, tervek, álmok, majd mindezt elmossa a szökőár (néha szó szerint)- ezt mások pechnek, balszerencsének, vagy katasztrófának nevezik… Én életnek hívom. A csalódás, a rossz dolgok, a fájdalom mind-mind életünk részét képezik, akár csak minden jó. Hogy ez valóban Istentől származik e, nem tudom, de senki más sem. Egyszerűen csak hisznek, reménykednek, imádkoznak. A hit nagyon jó dolog, néha az ember utolsó mentsvára. De ha egyszer hátat fordítunk Istennek, onnan nincs visszaút – néhány tanítás szerint igen, de ettől függetlenül mindig arra neveltek, hogy ne hagyjam, hogy az ördög elvigye a lelkemet. Ha az embert Isten valóban a paradicsomba teremtette volna, akkor miért nem vagyunk most is ott. Miért fordított az ember Istennek hátat, miért lett bűnös, ha Isten csak a javunkat akarta és valóban ő teremtett minket. Miért hagyja vajon, hogy az ember elpusztítsa önmagát?

Ezek közül egyik kérdésre sem tudja senki a választ, de remélem, valami felsőbb hatalom tényleg jól szórakozik rajtunk J

Én hiszek a saját sorsom alakításában, bármennyiszer is cáfolt már rá erre az élet. Hiszek még mindennek ellenére Istenben is, mert egyszerűen hinni akarok, minden bizonytalanságom ellenére is. Vágjatok fejbe egy Bibliával, ha ezt a cikket ördögi sugallatnak tartjátok, de annak ellenére is remélem, hogy a pokolban van létszámstop és ti egyetértők és ellenérvelő csak azután haltok majd meg (ha egyáltalán létezik menny és pokol).  

Lehet, hogy ezért egyszer Isten megbüntet majd, de nem fogom bánni, mert amég képes vagyok gondolkozni (még ha néha értelmetlen dolgokon is), addig érzem, hogy élek.   

Carpe diem- Ragadd meg!

Mire jó a mai nap? Miért van az, ami? – Kit érdekel, hisz ha a pillanatnak élünk, ilyen apró, lényegtelen dolgokkal felesleges foglalkoznunk. Ezt fogalmazta meg egykor valaki okosan, latinul két szóban: Crape Diem.

A fogalom, mint olyan konkrét jelentése „ragadd meg a napot”. Dolgozatomban ezt szeretném kifejteni és értelmezni.

Először is a kifejezés elég tágan értelmezhető, főleg két irányzatot különíthetünk el. (Előre szólok a két irányzat, két szélsőséges példa lesz a carpe diem jó és rossz formájára.)

Van a kissé ’sötétebb’ vonal, ami főleg arra koncentrál, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy mindent kipróbáljunk, ezért tényleg Mindent kipróbálnak- beleértve a drogokat, alkoholt és még sorolhatnám.

És van az a vonal, akik a szó leg szorosabb értelmében képesek megragadni a mát. Őket a fényképészekhez tudnám leginkább hasonlítani, akik észreveszik a legszebb pillanatokat és örökkévalóvá teszik egy kattintással. Így lehet leginkább Megragadni a pillanatot!

De nem címkézhetünk fel mindent azzal, hogy jó vagy rossz. Az arany középút a legideálisabb, de ez csak személyes vélemény (és nem azt mondom, hogy legyünk fényképészek és optimisták, de azért igyunk is! főleg úgy, hogy én inkább hajlok a második felé ). Be kell látnunk a rossz dolgait az életnek, de tudnunk kell a legjobbat kihozni belőle. Véleményem szerint ez a carpe diem.

Hogy a két irányzatnak mik a következményei, azt mondanom sem kell, hisz elég egyértelműen lehet rá következtetni. Bár a carpe diem csak a mával törődik, azért nem árt nem elszúrni egy életet egyetlen általunk boldognak vélt perc élvezetéért (pl: kirúgni a barátnőnket ittas állapotban, mert nekünk akkor épp az okoz örömet- ez ismét egy szélsőséges példa volt).

Elég sok író/költő foglalkozik a témával, és nem csak a XXI. században. Mindenki másként látja a dolgokat – ez az emberi lét legszebb tulajdonsága. Az egyet nem értés tesz minket igazán egyedivé, holott néha vitákat szül, azért érdekes megfigyelni ilyenkor az embert. Ahogy Sas József humorista mondta egyszer: „Nem vagyunk egyformák! …Hála a ó Istennek...”

De visszatérve a carpe diem irodalomban történt megjelenésére, vegyük elsőként a Kr.e. 65 körül íródott Horatius Flaccus költeményt, mely elsőként boncolgatta a témát. A Taliarcushoz c. vers elég pesszimista értelemben írja le a carpe diemet. A versből nagyjából azt lehet levonni, hogy addig örüljünk minden jónak, amég el nem múlik, mert egyszer minden elmúlik. Nekem személy szerint nem tetszett ez a vers, főleg e miatt a gondolatmenet miatt, de ettől függetlenül korát meghazudtoló költemény, akár mai időkben is megállná a helyét.

A következő iromány meg is próbálta XX. századivá változtatni egy kis átírással. A ’modern’ írók abban az időben próbálták forradalmasítani a költészetet, de Várady Szabolcs – Horác című műve valahogy távol áll a költészet legtágabb művészi értelmezésétől. Újragondolta Horatius versét, és a költőnek címezve írta le a saját versét átalakítva. Az elgondolás ugyanaz volt, mint a római írónál. Nevezhetjük adaptációnak, ha úgy tetszik.

Amelyik iromány viszont igazán vidáman értelmezi a carpe diemet, az a Punnany Massif Élvezd c. száma. Elsődleges előnye a másik kettővel szemben, hogy rímel és zenés. A reggie zenei aláfestése ennek a jól megformált rapnek szánt költeménynek igen jól állt. Bár ez a műfaj nem igazán az én stílusom, még számomra is élvezhető volt ez a lazító szám. Igen, a fő a lazaság egyfajta jelmondata is lehetne ennek a műnek. Ami igazán jó benne az az ötletes rímelélés, bár nem mondom, hogy nincs benne semmi kifogásolható.

Mindhárom vers különböző álláspontot képvisel egy témán belül. Ez teszi érdekessé az egészet!

 A lényeg, hogy a carpe diem olyan dolog, amit egyszer tényleg ki kellene próbálnia mindenkinek, a témán nagyon sokat lehet gondolkozni, és az ebben megfogalmazott lazítás néhanapján jó tesz a közérzetnek is, de soha ne feledjük, hogy semmit nem szabad túlzásba vinni!

Kapcsoljuk be a fent említett dalt, és nem gondolkozva semmin, engedjük el magunkat. Igyunk meg egy pohárka bort vagy inkább üdítőt, és ne vegyünk tudomást a külvilágról, legalább addig amég tart a szám.

Vagy egyszerűen végtelenítsük a ’szalagot’ és élvezzük, amég időnk engedi!:) 

Várady Szabolcs: Horác

Jó az,jó bizony, ha meleg szobád van,Most, hogy az idő ilyen őszbe fordult.Csak egy kattintás, s duruzsol vidámana gázkonvektor.

Holnap aztán majd! de ki nem szarik rá?Most a most van csak, az üveg kitart még.Isten éltessen, ez a vodka nem rossz,Flaccus, öreg csont.

Én értem,  hogy a carpe diem a mának élésről szól, de ez mi? 

Először is, miért hívják versnek, ha nem rímel? Felfoghatatlan tény számomra, hogy milyen hirtelen felindulás kell ahhoz, hogy egy ilyen 'dolog' (besorolhatatlan valami) megszülessen, és az még nagyobb csoda, hogy az ilyet valaki képes publikálni. Persze a versnek is van reformja, meg a modern verseknek kb ilyen a formájuk, de sokkal értelmesebb és szebb egy rímelő vers. Valamint a költészet arról kellene, hogy szóljon, hogy metaforákban, gyönyörű hasonlatokban, művészi formában ábrázolja a valóságot, nem pedig összefüggéstelen(vagy legalábbis szerintem annak tűnő) rím nélküli  sorokban írni valami, amúgy értelmesnek induló témáról.

De eltekintve az egyértelmű és erőteljes nem tetszésemtől: Próbál hajazni Horáciuszra, maga a vers formája, tartalma szinte ugyanaz, csak modernebb verzióban. 

Elemzés az elemzőről- avagy,így látja egy zseni a világot

  Az az embert érő információáradat, amit napjainkban kapunk a külvilágtól képi, nyelvi, hangi  ingerek, információk, adatok egyfajta túladagolást idézhetnek elő.  A  túláradó adatok csak egy részét képes az emberi agy tudatosan tárolni (pl a képi memóriánk egy kép 62 %-át), de még így is sokkal nagyobb az úgymond 'fordulatszám', mint például 10 évvel ezelőtt. Jó lenne egy öblítő, ami a felesleges adatokat egy gombnyomással eltüntetné (megjegyzem rengeteg van belőlük a reklámok, fészbúkposztok és mi egyéb káros  behatásoknak köszönhetően). 

 

  Sir Arthur Conan Doyl regényének híres figurája, Sherlock Holmes az információk ilyenfajta szelektálásának a mestere, vele született képességgel rendelkezik. Sherlock Holmest nem kell bemutatnom (biztos találkoztatok vele valamilyen formában, ha nem a regényében, de filmben vagy a BBC által gyártott sorozatban, ami mellesleg a legjobban ragaszkodik az eredeti verzióhoz az évszámot leszámítva), de a miheztartás végett íme a személyleírása: egyszóval zseni. Otthonosan mozog tudományok, főleg a kémia körében,egy komplett London térkép van az agyába égetve, következtetéseket tud levonni olyan, normál emberi szemmel alig észrevehető (vagy éppen csak figyelmen kívül hagyott) apró részletekről, amelyek tudtunk nélkül, de igen sokat elárulhatnak az életvitelünkről. Személyiségében egyértelműen ott virít az a kötelező arrogancia és egoizmus, amit intelligenciájához mérten simán megengedhet magának. Mindemellett kitűnő színész (főleg ha az információszerzésről van szó, még egy-két könnycseppet is kicsikar magából). Otthonában a színészet nem igazán megy neki, leplezetlenül unatkozik, panaszkodik egy szaftos gyilkosság, vagy kellően bonyolult ügy hiányában. Azért érzelmes, felettébb ragaszkodó típus, de csakis kizárólag Dr. Watsonhoz, aki próbál jó hatással lenni rá, nem sok sikerrel.

  Hogy miért fogott meg a karakter? Tisztelem az okos embereket, kiváltképp azokat, akik nemcsak tanultak, de alapvető intelligenciával rendelkeznek. Az ehhez a személyiséghez társuló racionalitás, a logika állandó használata, és valamilyen mértékben a tévesen beképzeltségnek hívott, jellemhez kötelezően társuló minimális egoizmus (valójában egészséges önbizalom) igen imponáló tud lenni. Ennek a személyiségnek a szöges ellentéte (javítsatok ki ha tévedek) az az unintelligens állatfaj, aki mégis nagyon okosnak hiszi magát, beképzelt a semmire. Ez a magatartás taszító, és bizonyítás nélkül, Sherlokot is sokszor hitték ilyennek. Ezért mondják mindig, hogy előbb ismerjünk meg valakit, aztán mondjunk véleményt. Ezt mondhatják akárhányszor, fizikai képtelenség szembemenni egy genetikailag belénk kódolt dologgal. Az előítélet rossz dolog, sokszor tényleg téves, de a szimpátiát még egy ember tüzetesebb megismerése során sem tudunk mindig kialakítani. 

  Mire akarok mindezzel kilyukadni? Különösebben semmire, csak egy személyes vélemény volt. Többnyire nem is Sherlock Holmest taglaltam, hanem különféle viselkedési, személyiségi normákat, ideákat (legalábbis általam annak vélt tulajdonságokat). Egy szó, mint száz, a lényeg, hogy Sherlock Holmes (bár kitalált személy, állítólag az író egyik barátja adta rá az ihletet, szóval lehet benne valóságalap) és A.C.Doyl egyszerűen zseniálisak, elismertek, nem minden alap nélkül. Tiszteletem az övék!