Vízió

Igazságos- e vajon az Úr? Néha igen, néha nem. Főleg nem, de ettől eltekintve még hiszünk benne.

Félreértés ne essék, engem is kereszténynek neveltek, még bérmálkoztam is, de ahogy felnő az ember fia, és öntudatra ébred – pontosabban eljut abba a korba, ahol már nehezen alakítható a személyisége- akkor felmerülnek benne kérdések mindennel kapcsolatban. És hogy jön ahhoz az egyszerű emberi létforma, hogy megkérdőjelezzen egy isteni felsőbb hatalmat, szembeszállva mindennel, amire egész életében nevelték?

Nos, ilyen egyszerűen.

Javaslom, járjuk körbe a vallás/ok témakörét, ízlelgessük, emésztgessük, majd köpjük ki és vonjunk le minden lehetséges következtetést.

Első sorban tekintsünk vissza az egyistenhit eredetére (aki tanult történelemből előnyben van). A Jahve kultusz, amit a zsidók annak idején kialakítottak pusztán egy több istenhitből átalakult dolog, ráadásul Jahve a mennydörgés istene volt. Íme, a magyarázat miért nem mindig igazságos Isten- mivel egy egyszerű természeti erőre vezethető vissza. Katasztrófákat okoz, mindemellett erdőket növeszt.  

Munka, robotolás, tervek, álmok, majd mindezt elmossa a szökőár (néha szó szerint)- ezt mások pechnek, balszerencsének, vagy katasztrófának nevezik… Én életnek hívom. A csalódás, a rossz dolgok, a fájdalom mind-mind életünk részét képezik, akár csak minden jó. Hogy ez valóban Istentől származik e, nem tudom, de senki más sem. Egyszerűen csak hisznek, reménykednek, imádkoznak. A hit nagyon jó dolog, néha az ember utolsó mentsvára. De ha egyszer hátat fordítunk Istennek, onnan nincs visszaút – néhány tanítás szerint igen, de ettől függetlenül mindig arra neveltek, hogy ne hagyjam, hogy az ördög elvigye a lelkemet. Ha az embert Isten valóban a paradicsomba teremtette volna, akkor miért nem vagyunk most is ott. Miért fordított az ember Istennek hátat, miért lett bűnös, ha Isten csak a javunkat akarta és valóban ő teremtett minket. Miért hagyja vajon, hogy az ember elpusztítsa önmagát?

Ezek közül egyik kérdésre sem tudja senki a választ, de remélem, valami felsőbb hatalom tényleg jól szórakozik rajtunk J

Én hiszek a saját sorsom alakításában, bármennyiszer is cáfolt már rá erre az élet. Hiszek még mindennek ellenére Istenben is, mert egyszerűen hinni akarok, minden bizonytalanságom ellenére is. Vágjatok fejbe egy Bibliával, ha ezt a cikket ördögi sugallatnak tartjátok, de annak ellenére is remélem, hogy a pokolban van létszámstop és ti egyetértők és ellenérvelő csak azután haltok majd meg (ha egyáltalán létezik menny és pokol).  

Lehet, hogy ezért egyszer Isten megbüntet majd, de nem fogom bánni, mert amég képes vagyok gondolkozni (még ha néha értelmetlen dolgokon is), addig érzem, hogy élek.   

Carpe diem- Ragadd meg!

Mire jó a mai nap? Miért van az, ami? – Kit érdekel, hisz ha a pillanatnak élünk, ilyen apró, lényegtelen dolgokkal felesleges foglalkoznunk. Ezt fogalmazta meg egykor valaki okosan, latinul két szóban: Crape Diem.

A fogalom, mint olyan konkrét jelentése „ragadd meg a napot”. Dolgozatomban ezt szeretném kifejteni és értelmezni.

Először is a kifejezés elég tágan értelmezhető, főleg két irányzatot különíthetünk el. (Előre szólok a két irányzat, két szélsőséges példa lesz a carpe diem jó és rossz formájára.)

Van a kissé ’sötétebb’ vonal, ami főleg arra koncentrál, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy mindent kipróbáljunk, ezért tényleg Mindent kipróbálnak- beleértve a drogokat, alkoholt és még sorolhatnám.

És van az a vonal, akik a szó leg szorosabb értelmében képesek megragadni a mát. Őket a fényképészekhez tudnám leginkább hasonlítani, akik észreveszik a legszebb pillanatokat és örökkévalóvá teszik egy kattintással. Így lehet leginkább Megragadni a pillanatot!

De nem címkézhetünk fel mindent azzal, hogy jó vagy rossz. Az arany középút a legideálisabb, de ez csak személyes vélemény (és nem azt mondom, hogy legyünk fényképészek és optimisták, de azért igyunk is! főleg úgy, hogy én inkább hajlok a második felé ). Be kell látnunk a rossz dolgait az életnek, de tudnunk kell a legjobbat kihozni belőle. Véleményem szerint ez a carpe diem.

Hogy a két irányzatnak mik a következményei, azt mondanom sem kell, hisz elég egyértelműen lehet rá következtetni. Bár a carpe diem csak a mával törődik, azért nem árt nem elszúrni egy életet egyetlen általunk boldognak vélt perc élvezetéért (pl: kirúgni a barátnőnket ittas állapotban, mert nekünk akkor épp az okoz örömet- ez ismét egy szélsőséges példa volt).

Elég sok író/költő foglalkozik a témával, és nem csak a XXI. században. Mindenki másként látja a dolgokat – ez az emberi lét legszebb tulajdonsága. Az egyet nem értés tesz minket igazán egyedivé, holott néha vitákat szül, azért érdekes megfigyelni ilyenkor az embert. Ahogy Sas József humorista mondta egyszer: „Nem vagyunk egyformák! …Hála a ó Istennek...”

De visszatérve a carpe diem irodalomban történt megjelenésére, vegyük elsőként a Kr.e. 65 körül íródott Horatius Flaccus költeményt, mely elsőként boncolgatta a témát. A Taliarcushoz c. vers elég pesszimista értelemben írja le a carpe diemet. A versből nagyjából azt lehet levonni, hogy addig örüljünk minden jónak, amég el nem múlik, mert egyszer minden elmúlik. Nekem személy szerint nem tetszett ez a vers, főleg e miatt a gondolatmenet miatt, de ettől függetlenül korát meghazudtoló költemény, akár mai időkben is megállná a helyét.

A következő iromány meg is próbálta XX. századivá változtatni egy kis átírással. A ’modern’ írók abban az időben próbálták forradalmasítani a költészetet, de Várady Szabolcs – Horác című műve valahogy távol áll a költészet legtágabb művészi értelmezésétől. Újragondolta Horatius versét, és a költőnek címezve írta le a saját versét átalakítva. Az elgondolás ugyanaz volt, mint a római írónál. Nevezhetjük adaptációnak, ha úgy tetszik.

Amelyik iromány viszont igazán vidáman értelmezi a carpe diemet, az a Punnany Massif Élvezd c. száma. Elsődleges előnye a másik kettővel szemben, hogy rímel és zenés. A reggie zenei aláfestése ennek a jól megformált rapnek szánt költeménynek igen jól állt. Bár ez a műfaj nem igazán az én stílusom, még számomra is élvezhető volt ez a lazító szám. Igen, a fő a lazaság egyfajta jelmondata is lehetne ennek a műnek. Ami igazán jó benne az az ötletes rímelélés, bár nem mondom, hogy nincs benne semmi kifogásolható.

Mindhárom vers különböző álláspontot képvisel egy témán belül. Ez teszi érdekessé az egészet!

 A lényeg, hogy a carpe diem olyan dolog, amit egyszer tényleg ki kellene próbálnia mindenkinek, a témán nagyon sokat lehet gondolkozni, és az ebben megfogalmazott lazítás néhanapján jó tesz a közérzetnek is, de soha ne feledjük, hogy semmit nem szabad túlzásba vinni!

Kapcsoljuk be a fent említett dalt, és nem gondolkozva semmin, engedjük el magunkat. Igyunk meg egy pohárka bort vagy inkább üdítőt, és ne vegyünk tudomást a külvilágról, legalább addig amég tart a szám.

Vagy egyszerűen végtelenítsük a ’szalagot’ és élvezzük, amég időnk engedi!:) 

Várady Szabolcs: Horác

Jó az,jó bizony, ha meleg szobád van,Most, hogy az idő ilyen őszbe fordult.Csak egy kattintás, s duruzsol vidámana gázkonvektor.

Holnap aztán majd! de ki nem szarik rá?Most a most van csak, az üveg kitart még.Isten éltessen, ez a vodka nem rossz,Flaccus, öreg csont.

Én értem,  hogy a carpe diem a mának élésről szól, de ez mi? 

Először is, miért hívják versnek, ha nem rímel? Felfoghatatlan tény számomra, hogy milyen hirtelen felindulás kell ahhoz, hogy egy ilyen 'dolog' (besorolhatatlan valami) megszülessen, és az még nagyobb csoda, hogy az ilyet valaki képes publikálni. Persze a versnek is van reformja, meg a modern verseknek kb ilyen a formájuk, de sokkal értelmesebb és szebb egy rímelő vers. Valamint a költészet arról kellene, hogy szóljon, hogy metaforákban, gyönyörű hasonlatokban, művészi formában ábrázolja a valóságot, nem pedig összefüggéstelen(vagy legalábbis szerintem annak tűnő) rím nélküli  sorokban írni valami, amúgy értelmesnek induló témáról.

De eltekintve az egyértelmű és erőteljes nem tetszésemtől: Próbál hajazni Horáciuszra, maga a vers formája, tartalma szinte ugyanaz, csak modernebb verzióban. 

Elemzés az elemzőről- avagy,így látja egy zseni a világot

  Az az embert érő információáradat, amit napjainkban kapunk a külvilágtól képi, nyelvi, hangi  ingerek, információk, adatok egyfajta túladagolást idézhetnek elő.  A  túláradó adatok csak egy részét képes az emberi agy tudatosan tárolni (pl a képi memóriánk egy kép 62 %-át), de még így is sokkal nagyobb az úgymond 'fordulatszám', mint például 10 évvel ezelőtt. Jó lenne egy öblítő, ami a felesleges adatokat egy gombnyomással eltüntetné (megjegyzem rengeteg van belőlük a reklámok, fészbúkposztok és mi egyéb káros  behatásoknak köszönhetően). 

 

  Sir Arthur Conan Doyl regényének híres figurája, Sherlock Holmes az információk ilyenfajta szelektálásának a mestere, vele született képességgel rendelkezik. Sherlock Holmest nem kell bemutatnom (biztos találkoztatok vele valamilyen formában, ha nem a regényében, de filmben vagy a BBC által gyártott sorozatban, ami mellesleg a legjobban ragaszkodik az eredeti verzióhoz az évszámot leszámítva), de a miheztartás végett íme a személyleírása: egyszóval zseni. Otthonosan mozog tudományok, főleg a kémia körében,egy komplett London térkép van az agyába égetve, következtetéseket tud levonni olyan, normál emberi szemmel alig észrevehető (vagy éppen csak figyelmen kívül hagyott) apró részletekről, amelyek tudtunk nélkül, de igen sokat elárulhatnak az életvitelünkről. Személyiségében egyértelműen ott virít az a kötelező arrogancia és egoizmus, amit intelligenciájához mérten simán megengedhet magának. Mindemellett kitűnő színész (főleg ha az információszerzésről van szó, még egy-két könnycseppet is kicsikar magából). Otthonában a színészet nem igazán megy neki, leplezetlenül unatkozik, panaszkodik egy szaftos gyilkosság, vagy kellően bonyolult ügy hiányában. Azért érzelmes, felettébb ragaszkodó típus, de csakis kizárólag Dr. Watsonhoz, aki próbál jó hatással lenni rá, nem sok sikerrel.

  Hogy miért fogott meg a karakter? Tisztelem az okos embereket, kiváltképp azokat, akik nemcsak tanultak, de alapvető intelligenciával rendelkeznek. Az ehhez a személyiséghez társuló racionalitás, a logika állandó használata, és valamilyen mértékben a tévesen beképzeltségnek hívott, jellemhez kötelezően társuló minimális egoizmus (valójában egészséges önbizalom) igen imponáló tud lenni. Ennek a személyiségnek a szöges ellentéte (javítsatok ki ha tévedek) az az unintelligens állatfaj, aki mégis nagyon okosnak hiszi magát, beképzelt a semmire. Ez a magatartás taszító, és bizonyítás nélkül, Sherlokot is sokszor hitték ilyennek. Ezért mondják mindig, hogy előbb ismerjünk meg valakit, aztán mondjunk véleményt. Ezt mondhatják akárhányszor, fizikai képtelenség szembemenni egy genetikailag belénk kódolt dologgal. Az előítélet rossz dolog, sokszor tényleg téves, de a szimpátiát még egy ember tüzetesebb megismerése során sem tudunk mindig kialakítani. 

  Mire akarok mindezzel kilyukadni? Különösebben semmire, csak egy személyes vélemény volt. Többnyire nem is Sherlock Holmest taglaltam, hanem különféle viselkedési, személyiségi normákat, ideákat (legalábbis általam annak vélt tulajdonságokat). Egy szó, mint száz, a lényeg, hogy Sherlock Holmes (bár kitalált személy, állítólag az író egyik barátja adta rá az ihletet, szóval lehet benne valóságalap) és A.C.Doyl egyszerűen zseniálisak, elismertek, nem minden alap nélkül. Tiszteletem az övék!