Zombi invázió- Avagy napjaink kóros betegsége

  A zombik mindenhol ott vannak a világunkban, de ezen nem kell meglepődnünk. Igen, jól látjátok, zombit mondtam! Ez egy szép nagy társadalmi réteg, akik lassan elfoglalják a földet. Hogy hogy terítik a vírust? A válasz egyszerűbb, mint hinnénk: telefonokkal!
  A zombik ezen fajtáját az az elvetemült réteg képezi, akik napi 24 órából legalább 12-őt a telefonjukon pötyögve töltenek. Ez nem általánosítás, ezzel kis mértékben nincs semmi baj (értsd: nem az a zombi, aki valaha is fészbúkozik/játszik/írogat telefonon napi egy óránál is kevesebbet, hanem az, akinek ez a fél életét tölti ki, nem lehet másképp elérni, csak ha fészen ráírsz, és még beszélgetés közben is képes a szemed helyett a világító képernyőbe nézni). Ezt a súlyos, kóros, már-már betegségnek mondható valamit a kamaszok jelentős része el is kapja módszeresen. Az úgynevezett 'terítő eszközei' az egésznek a különféle okos telefonok, tabok, és a technika legkülönfélébb vívmányai, amivel manapság a népet szédítik. A kamaszok körében majdnem mindenkinek van otthoni/asztali számítógépe, ha más nem, egy laptop, ennek ellenére egy rendes asztali gép árát is képesek néhányan kiadni azért, hogy legyen még egy, zsebben tartható, telefonnak nevezett számítógépük. (Nem minden okos telefon kerül ennyire sokba, ezt aláírom, csak egy sarkított alátámasztása volt az elméletnek.) Alátámasztásnak még simán besorolhatom egy saját szememmel látott tapasztalatomat: egy srác elmerült a telefonjában (gondolom fészbúk), és nem vette észre a vészesen felé közeledő oszlopot. Látványnak, nem mondom, nagyon röhejes volt, de elrettentő példának is szolgál, hogy a molylepke-szindróma (arra néz amerre a kijelző világít) mennyire befolyásolja az életünket és az odafigyelési képességünket.
  Régen a telefont még telefonnak használták az emberek, nem számítógépnek. Ráadásul a gombos telefonok újonnan egyre keresettebbek. Nem szükséges, sosem használt (rengeteg) alkalmazásért minek pénzt kiadni?

A lényeg: ne hagyjátok, hogy az okos telefonnak nevezett eszköz szép, kéken világító képernyője átállítson a sötét oldalra! Egyszer a gépek amúgy is átveszik az irányítást, ne siettessük el ezt a folyamatot.

Elvek-érvek-életek

  Az elveimet nem védem mindig sziklaszilárdan, egyszerűen csak vannak. Azok az elvek, amikben hiszek, nem annyira fontosak számomra, mint azt egy normál ember gondolná.Az életemet biztos nem adnám értük.
Gondoljunk csak bele: az érveinket azért alakítjuk ki, hogy azok szerint cselekedjünk, éljünk, próbáljunk  igazodni valamihez, ergo, az elvek életünk sablonjai, amiket a tetteinkkel rajzolunk körbe, azon fáradozva, hogy ne csússzunk le a kijelölt vonalról. Mindenki erre törekszik, én is, de ennek ellenére néha akarva, akaratlanul azt mondjuk, hogy  "Francba a vonalakkal!" és összefirkáljuk a lapot.  
  Az elvek kialakulásának megvan a maga folyamata.  Nekem ráment az eddigi életem, hogy most úgy tudjak viselkedni, érezni,gondolkodni, ahogy én akarok . Igen, az érzelmeket lazán lehet irányítani, ha sokat gyakorol az ember. A viselkedésünket mindig a környezetünk  befolyásolja, ne higgyük el, ha azt mondják, hogy nem, azzal az elmélettel alátámasztva, hogy a viselkedés érzelemfüggő (ez csak részben igaz). Tökéletesen lehet függetleníteni, és ez megint csak gyakorlat kérdése. A gondolkodásmód a legfontosabb szempont, ha mindent kézben akarunk tartani. Mindebből könnyen rá lehet jönni, hogy az én fő elvem az, hogy én irányítok. A tökéletes önkontroll, a "színészi" képesség, a realitásra és racionalitásra épülő gondolkodásmód. Ettől még nem vagyok robot, vannak érzelmeim, de azokat is úgy kezelem,mint az emberi lény, mint egyenlet tényezőit. 

  A lényeg részemről annyi, hogy nemérdemes meghalni az elveinkért, mert amég élünk, mindig van lehetőségünk változtatni! Ha engem választás elé állítanának, hogy vagy behódolok egy rendszernek, lemondva minden elvemről, és a rendszer által megszabott elvi normáknak megfelelően élek, vagy meghalok, akkor inkább az élet. Mindez nem jelenti azt, hogy teljes egészében elfogadom a rám kényszerített helyzetet, csak időt  nyerek a kibújáshoz a rendszer karmai közül. Eldöntöttem már rég, hogy addig nem hagyom magam meghalni, amég tényleg minden célomat el nem értem, és nincs minden rendben az  életemmel. Utána bátran megyek elébe bárminek! Perfekcionizmus? Talán.... De ez van:) 

Én tiszteletben tartom mások véleményét, akik azt vallják, hogy az elveinkért meghalni szép, és jó, és bátorságra vall. Csak szerintem nem. 

"Mindig van kiút mindenhonnan. Ha nincs,csinálj magadnak, és hidd el, többre mész vele,  mint a kitaposott ösvénnyel!"
idézet from : Jamida  Kasa

"Míg én élek, nem lesz rajtunk nő az úr!"

 Az, hogy egy közösséget jól, vagy rosszul irányít valaki, azt semmiben nem befolyásolja az illető neme. Ha valaki egyközösséget vezet, a nem, mint tényező egyszerűen nem lehet befolyásoló ok, ahogy az egyén érdekei sem. Kreón esetében ez a saját hatalma megerősítéséről szól, hogy példát statuáljon, és megmutassa, az ő hatalmát semmi, még a saját rokona sem  ingathatja meg, ezért mért Antigonéra kegyetlen büntetést, ahogy  azt tette volna bármely közemberrel ebben a helyzetben.
 Visszatérve a mai korra, szerintem  kijelenthetjük azt, hogy a régimódi, kissé  hímsoviniszta felfogástól nyugodtan el lehet tekinteni. A nőket átlagban mai napig úgy emlegetik, mint gyengébbik nemet, holott (egyrészt az oktatásnak és a koedukáció megszüntetésének köszönhetően) ez maradinak ítélt megnevezés alapjaiban dől meg a XXI. században. 
  
 A párkapcsolatokat illetően, pedig az a természetes, ha a férfi a domináns fél. Mindennek ellenére ha tartós kapcsolatot szeretnénk kialakítani, fontos a közös megegyezés minden téren, valamint a problémák közös megoldása. Természetesen a viták is elengedhetetlenek, hisz nem vagyunk egyformák:)